Euroliga: negyedjére is kikaptunk Bulgáriától

A magyar női röplabda-válogatott négy játszmában kikapott a bolgár csapattól pénteken, az Euroliga-sorozat negyedik állomásán, Várnában.


Hollósy László szövetségi kapitány együttese a papírformának megfelelően a sorozat mind a négy tornáján alulmaradt a bolgárokkal szemben.

Négy egymást követő hétvégén mind a négy csoportszereplő otthonában rendeztek, illetve rendeznek egy-egy tornát. A nyitányon, Bursában, majd egy héttel később, Kecskeméten a magyarok egy-egy győzelemmel és két vereséggel zártak, azt követően, Craiovában háromszor kikaptak, s Várnában is már két vereségnél tartanak. Így a negyedik helyen állnak, ahonnan nem is léphetnek már előre.

Az összesítés alapján az első kettő jut a négyes döntőbe, ahol a másik csoport két legjobbjával találkozik.

RÖPLABDA
Női Euroliga, 4. torna, 2. forduló:
Bulgária-Magyarország 3-1 (12, 12, -20, 14)
Románia-Törökország 3-2 (-14, -21, 18, 15, 13)

Videók