"Ennél csak jobbak leszünk!" - megvan röplabdázóink első győzelme

Két vereség után megszerezte első győzelmét a magyar női röplabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban: a várnai torna harmadik fordulójában a magyarok négy játszmában múlták felül a letteket vasárnap.


"Tanulságos  három nap volt, mindenképpen látszik a csapaton a fejlődés, és az, hogy kezdünk összeszokni - mondta honlapunknak exkluzív interjújában Várnából Sándor Renáta, aki csereként lépett pályára a vasárnapi meccsen. - Kezdünk összeszokni, mindenki egyre jobban érzi labdát, de ez nem is meglepő, mert többen is úgy kezdték az edzőtábort, hogy ebben a szezonban még nem volt labda a kezében! Ránk fért ez a mai győzelem, biztos vagyok abban, hogy a budaörsi fordulón ennél csak jobbak leszünk!"

"Becsületesen, jól készültek a lányok erre a tornára, és ennek ez a mérkőzés volt a gyümölcse - nyilatkozta az MTI-nek Németh Lajos szövetségi kapitány. - Ez a győzelem azért fontos, mert a válogatott túl tudott emelkedni a hazai röplabda körüli válság okozta problémákon, összeszedetten és jól tudott játszani. A mai mérkőzésen a hullámvölgyekből gyorsan ki tudott lábalni a csapat, nem engedtük elhúzni az ellenfelet, ez nagy mértékben hozzájárult a sikerhez. A meccs legjobbja Miklai Zsanett volt, de Sándor Renáta és Liliom Rita is kiemelkedően teljesített. Összességében azt tudom mondani, hogy megérdemelt győzelem volt."

A négy csapat a jövő héten, Budaörsön is összecsap egymással, s a két körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen végző válogatott kijut a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt játszhat.

RÖPLABDA
Európa-bajnoki selejtező, F-csoport, 1. torna, 3. forduló

Magyarország-Lettország 3-1 (20, 17, -26, 21)
Bulgária-Csehország 3-2 (-14, 22, 20, -23, 9)

Pénteken játszották:
Csehország-Magyarország 3-0 (17, 8, 12)
Bulgária-Lettország 3-0 (12, 10, 15)
Szombaton játszották:
Bulgária-Magyarország 3-0 (13, 18, 16)
Csehország-Lettország 3-0 (15, 20, 11)

 

Videók