BL-bronzérmes játékossal erősített a Vasas

Jennifer Nogueras viszont távozik a piros-kékektől.


A török Sila Caliskan személyében Bajnokok Ligája-bronzérmes feladóval erősítette meg játékoskeretét a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő Vasas Óbuda női röplabdacsapata.

A fővárosi együttes honlapja szerint az eddigi feladó, a Puerto Ricó-i Jennifer Noguerasnak "új impulzusokra volt szüksége", így az egyesület nem gördített akadályt a távozása elé.

A 24 éves Caliskan ezt megelőzően a török élvonalbeli Can Genclik Kale csapatában játszott, míg 2018 és 2020 között a Fenerbahcét erősítette. Az isztambuli együttessel - melynek vezetőedzője a szerb válogatottal világ- és Európa-bajnok Zoran Terzic - 2019-ben harmadik helyen zárt a Bajnokok Ligájában.



A piros-kékek szombaton a harmadik számú európai kupasorozatnak számító Challenge Kupában 2018-ban győztes center, Aikaterina Giota szerződtetését jelentették be. Az Olimpiakosztól érkezett 30 éves görög röplabdázó Caliskanhoz hasonlóan az idény végéig szóló szerződést írt alá a klubbal.

Kép: Twitter/voleybolplus

Videók