Amatőr strandröplabda versenyt rendeznek Nyíregyházán

Eddig 28 csapat adta le nevezését arra az amatőr strandröplabda versenyre, amelyet a hétvégén rendeznek meg Nyíregyháza belvárosában.


A Németországban már komoly hagyományokkal rendelkező versenynek Magyarországon először a nyíregyházi Kossuth tér ad otthont - mondta Ingo Heerdt, a szervező Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. ügyvezető igazgatója a szabolcsi megyeszékhelyen megtartott szerdai sajtótájékoztatóján.

A római katolikus templom, illetve az épülő új szökőkút szomszédságában kialakítandó szabványos strandröplabda pályához szükséges homokmennyiséget már elkezdték felhordani a tér kövezetére, a pénteken délelőtt kezdődő program mérkőzésein pedig már mintegy 40-50 centiméter vastag homokrétegen játszhatnak a csapatok. Mint azt Ingo Herdt elmondta, a pénzdíjas bajnokságra egészen a rendezvény napjáig várják a négyfős csapatok jelentkezését, akik első körben egyenes kieséses rendszerben mérik össze tudásukat.

A versenyre az eddigi nevezések alapján érkeznek együttesek Debrecenből, Miskolcról és Budapestről is.

Az ünnepélyes megnyitót délután kettő órakor tartják, ezután késő estig a csoport- , majd a gálamérkőzésekkel folytatódik a verseny. Szombaton délelőtt tíztől este hét óráig rendezik meg a mérkőzéseket, a győztesek a döntőben találkoznak majd.

A szabályok szerint a négyfős csapatok felét hölgyekből kell kiállítani, a három amatőr játékos mellett pedig egy fő lehet a nemzeti bajnokságokban szerepelő jelenlegi, vagy korábbi játékos. A meccseket egyébként ingyenesen tekintheti meg a közönség, számukra egy külön, 220 férőhelyes mobil lelátót is építenek a szervezők.

Videók