A Pénzügyőr került a dobogó tetejére

Története során először nyerte meg a csapat a Magyar Kupát.


A Pénzügyőr nyerte a férfi röplabda Magyar Kupát, mivel a pénteki fináléban 3-2-re legyőzte a házigazda Kecskemét csapatát.

A finálé első játszmájában a magyar sorozatokban ebben az idényben még veretlen fővárosiak valósággal átgázoltak riválisukon, de a második szettben 19-19-nél sérülés miatt elveszítették egyik legjobbjukat, Kovács Zoltánt. A Kecskemét 21-23-ról maga javára fordította a játékrészt, majd a következőt végig vezetve simán nyerte meg.

A döntő pillanatok:



A negyedik etapra ismét magára talált a PSE és magabiztos teljesítménnyel egyenlített, az ötödik játszmában pedig végig vezetve, de négy mérkőzéslabdát elpuskázva története első aranyérmét szerezte.

A PSE korábban a bajnokságban és az MK-ban is két-két ezüstéremig jutott.

A fővárosiakat irányító Jókay Zoltán korábban a Vasas női csapatával nyolc kupagyőzelmet aratott, a negyedik olyan edző lett, aki férfi és női vonalon is MK-t nyert. 

 

Borítókép: Facebook/Magyar Röplabda Szövetség

Videók