A bronzéremért játszhat a magyar férfi röplabda-válogatott

Koch Róbert csapata négy játszmában kikapott a dánoktól.


A magyar válogatott 3-1-re kikapott Dániától a férfi röplabda Európa-liga ezüst divíziójának szombati elődöntőjében, az észak-macedóniai Strumicában.

A magyarok a vasárnapi bronzmérkőzésen 17 órától a horvátokkal találkoznak.
Eredmények:
Dánia-Magyarország 3-1 (-24, 17, 11, 27)

a legjobb pontszerzők: Jensen 21, Madsen 16, Kjaer 15, illetve Pádár 19, Horváth K. 12

a másik mérkőzésen:
Észak-Macedónia - Horvátország 3-2 (-15, 19, 22, -21, 12)

Koch Róbert szövetségi kapitány előzőleg kijelentette, a nemzeti csapat a végső győzelem céljával utazik ki Észak-Macedóniába. Az első napon a még a magyarnál is fiatalabb dán csapat várt a válogatottra, a két együttes pedig abban a tudatban léphetett pályára, hogy a győztesre a házigazdák várnak majd a vasárnapi fináléban.

A kisebb sérüléssel bajlódó játékosok közül Gacs Dániel vállalni tudta a játékot, Blázsovics Péter helyett azonban Gergye Roland kezdett.

A találkozót a magyarok kezdték jobban, ám 9-7-es vezetésük után a dánok ritmust váltottak és fordítottak. A rivális ötpontos előnyt alakított ki (10-15), de Pádár Krisztián szervasorozatával a magyarok felzárkóztak, majd húsznál egalizáltak. Ennek ellenére a dán válogatott jutott két játszmalabdához, a magyarok azonban mindkettőt hárították, majd Pádár szettbeli negyedik és ötödik ászával a maguk javukra fordították a játékrészt.

A második felvonásra Horváth Kristóf helyére Blázsovics érkezett, a magyarok pedig lendületeben maradtak, és 10-7-re vezettek. Ezt követően jött egy rövidzárlat, amit a dánok kihasználtak, és megnyugtató előnyre tettek szert. Koch Róbert tanítványai ebben a periódusban rengeteget hibáztak, így nem volt esélyük a felzárkózásra.

A harmadik szett az első pillanattól kezdve a dánok szája íze szerint alakult: Koch hiába cserélt feladót, magyar oldalon szinte semmi nem sikerült, míg a rivális majdnem minden támadása pontszerzéssel zárult, így bő egy óra után már a dán válogatott vezetett összesítésben.

A negyedik szettre összeszedte magát a magyar csapat, és jó ideig tartotta a lépést ellenfelével, ám az északiak 9-9 után jó nyitásaiknak köszönhetően öt ponttal elhúztak. Ezt követően feljavultak a magyarok szervái is, így hiába mentettek többször is hatalmasat a dánok - illetve volt többször is szerencséjük -, 19-19-nél Pádár blokkjával egyenlített a Koch-csapat. A végjátékban ismét a Japánban légióskodó feladóátló volt a főszereplő: ászával, illetve támadásaival öt szettlabdájuk volt a magyaroknak, ám a dánok ezeket hárították, majd első mérkőzéslabdájukat kihasználva, 100 perc alatt győztek.

A találkozó legeredményesebb játékosa Mads Kyed Jensen volt 21 ponttal, a magyaroktól Pádár 19 pontig jutott.

A vasárnapi program:

a 3. helyért:

Magyarország-Horvátország 17.00

döntő:

Észak-Macedónia - Dánia 20.00

Borítókép: Facebook.com/ Magyar Röplabd Szövetség 

Videók