"A rendelkezésünkre álló hat hét elég arra, hogy megfelelően fel tudjunk készülni"

Szakmáry Gréta szerint nem lesz probléma a csapategységgel.


Az azeri együttes meghívását elfogadva Bakuban folytatja Európa-bajnoki felkészülését a magyar női röplabda-válogatott.

A magyar szövetség honlapjának nyilatkozva a csapatkapitány Szakmáry Gréta azt mondta, az első, Győrben töltött hét a formába lendülésről szólt, a múlt héten pedig már elkezdték a csapatgyakorlatokat is.

"A rendelkezésünkre álló hat hét éppen elég arra, hogy megfelelően fel tudjunk készülni az Európa-bajnokságra. Most azon van a hangsúly, hogy összerakjuk a csapatot, a bakui utazás, a közös edzés és felkészülés az azeri válogatottal arra lesz jó, hogy belerázódjunk a meccsekbe. És vár még ránk a Savaria Kupa is augusztus elején" - fogalmazott a következő hetek programjáról a 29 éves ütőjátékos. Utóbbin a hazaiak mellett a csehek, az azeriek és az előző olimpián, valamint világbajnokságon is negyedik helyezett hollandok szerepelnek majd.

Szakmáry kiemelte, a csapategységgel - ahogy korábban sem - ezúttal sincs probléma, az edzéseken mindenki a maximumot hozza, mert minden játékos ott szeretne lenni a 14 fős Eb-keretben.

Az augusztus 18-án kezdődő kontinensviadallal kapcsolatban kijelentette, Horvátország - ahol a magyarok a csoportmérkőzéseiket játsszák - elég közel van, éppen ezért reméli, hogy az Eb-ig megmarad a vírusmentes időszak és sok magyar szurkoló tud kilátogatni a meccsekre.

"Nagyon örülök, hogy a zadari csoportba kerültünk, közel azonos ellenfelekkel, akikkel ki-ki meccset tudunk játszani és a napi forma fog dönteni. Benne van a továbbjutás lehetősége, de ahhoz nagyon keményen kell dolgoznunk" - fogalmazott a negyedik kontinenstornájára készülő Szakmáry.


A magyar női röplabda-válogatott sorozatban negyedszer lesz ott az Európa-bajnokságon.
Fotó: Facebook.com/ Magyar Röplabda Szövetség

 

A lengyel Jakub Gluszak edzette csapat 16 fővel utazott el az azeri fővárosba, a 18-as keretből Bleicher Réka és Kalicanin Sanja nem tartott a többiekkel. Bakuban a magyarok szerdán és pénteken két felkészülési mérkőzést vívnak a házigazdával.

A magyar válogatott augusztus 20-án a szlovákok ellen kezdi meg szereplését a szerb, bolgár, horvát, román közös rendezésű Eb-n Zadarban (Zára).

A nemzeti csapat ezt követően sorrendben az Eb-újonc svájciakkal, az olimpiáról érkező olaszokkal, majd egy szünnap után a házigazda horvátokkal, végül a fehéroroszokkal találkozik.

Az Eb szeptember 4-ig tart, a hatcsapatos csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.

Borítókép: Facebook.com/ Szakmáry Gréta 

Videók