Vereséggel zártak a magyarok az Európa-ligában

Jakub Gluszak csapata Horvátország ellen kapott ki.


A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra kikapott Prágában a horvát csapattól az Európa-liga arany divíziójának pénteki hatodik, utolsó fordulójában. Az már korábban eldőlt, hogy a nemzeti csapat nem jut be a négyes döntőbe.


Európa-liga, arany divízió, 6. (utolsó) forduló, C csoport, Prága:
Horvátország-Magyarország 3-0 (21, 16, 23)

a legjobb pontszerzők: Fabris 15, Ikic 14, Milos 11, illetve Török, Pekárik 9-9

 

A magyarok az első csoportkörben, ugyancsak a cseh fővárosban 3-2-re nyertek a horvátok ellen, a fehéroroszoktól 3-1-re, a csehektől pedig 3-0-ra kaptak ki. Ezt követően szerdán ugyancsak a házigazdával szemben maradtak alul 3-0-lal, majd ugyanilyen arányban legyőzték a beloruszokat.

Jakub Gluszak együttesének kezdőjébe az előző naphoz képest Szűcs Kinga került be.

Az első játszma kiegyenlített de hullámzó játékot hozott: mindkét csapatnak több olyan periódusa is volt, amikor egymás után három-négy pontot is szerezni tudott. A magyarok 21-20-nél még vezettek, de ezt követően már csak a horvátok voltak eredményesek, így előnybe kerültek.

A második szettet gyengén kezdte a magyar csapat, 12 horvát pontra mindössze eggyel tudott válaszolni, és bár a játékrész derekára visszazárkózott (9-14), a folytatás megint a rivális szája íze szerint alakult.

A harmadik felvonás hozta a legnagyobb küzdelmet, a magyarok a szett derekán hatékony támadójátékuknak köszönhetően három ponttal elhúztak, de a horvátok a hajrára utolérték őket. Az utolsó labdamenetek ezúttal is a riválisnak kedveztek, akik így három szettben lezárták a 80 perces összecsapást.

A találkozó legeredményesebb játékosa a horvát Samanta Fabris volt 15 ponttal, a magyaroknál Pekárik Eszter és Török Kata egyaránt kilencig jutott.

A csoportokból az első helyezett - ebből a négyesből a csehek - jut biztosan a június 19-20-i, bulgáriai négyes döntőbe. Amennyiben a torna házigazdája az első helyen zár kvartettjében, úgy a három csoport legjobb másodikja is kvalifikál a végjátékra.

A magyarokra most egy hónapos pihenő vár, a nemzeti válogatott július 4-én kezdi meg a felkészülést az augusztus 18-án rajtoló Európa-bajnokságra. A csapat a zadari (zárai) csoportban a házigazda horvátok mellett az olaszokkal, a fehéroroszokkal, a szlovákokkal és a svájciakkal találkozik.

Borítókép: Facebook.com/ Magyar Röplabda Szövetség 

Videók