Komoly küzdelmek előtt állnak a röplabda válogatottak

A nők és a férfiak is nehéz csoportba kerültek az Európa-ligában.


Az arany divízióban szereplő női, és a második vonalnak számító ezüst divízióban induló férfi röplabda-válogatott is nehéz csoportba került az Európa-ligában.

Az európai szövetség (CEV) honlapjának tájékoztatása szerint a 2015-ben arany-, 2018-ban ezüstérmes női válogatott a C csoportba kapott besorolást, ahol a címvédő csehekkel, az előző, befejezett idényben döntős horvátokkal, illetve a legutóbb bronzérmes fehéroroszokkal került azonos négyesbe.

Az első tornának május 28. és 30. között Prága, a másodiknak - egy héttel később - Fehéroroszország ad majd otthont. A csoportokból az első helyen végzők jutnak a június 18. és 20. között megrendezésre kerülő bulgáriai négyes döntőbe, a házigazda csoportgyőzelme esetén a három kvartett legjobb másodikja is elődöntőbe kerül.

Az ezüst divízióban szereplő férfiválogatott a B csoportban az első tornán házigazda, El-újonc Luxemburggal, a mezőnyt a második hétvégén vendégül látó osztrákokkal, valamint a horvát csapattal játszik. A négyes döntő házigazdája itt még nem ismert.

A sorozatra rekordszámú, 40 válogatott nevezett összesen 26 országból.

Borítókép: Facebook/Női Röplabda Válogatott
 

Videók