Virtuálisan adták át a Vasas új edzőcsarnokát

A Vasas Folyondár Sportcentrum bővítése a röplabdázóknak biztosít helyet.


A Vasas Folyondár Sportcentrum új edzőcsarnokkal bővült, a minden igényt kielégítő létesítmény elsősorban a klub röplabdázóinak biztosít további szakmai lehetőségeket.

Az angyalföldi klub közleményében kiemelte: a járványhelyzetre való tekintettel rendhagyó módon, virtuális formában adták át a 200 fős lelátóval rendelkező multifunkcionális edzőcsarnokot, amelynek küzdőtere 720 négyzetméteres. Hangsúlyozták: utóbbi lehetőséget ad arra, hogy a hivatalos méretű röplabda-versenypályát a hétköznapokban két gyakorlópályává alakítsák át az utánpótlás műhely céljait figyelembe véve.
 


Hozzátették: a padlóborítás más sportágak űzésére is alkalmassá teszi a csarnokot, míg a létesítményben kialakítottak egy táncteremet is, amelyet a klub aerobik szakosztálya használ majd elsősorban, az épület teteje pedig rekortán burkolatot kapott, így az szintén sportpályaként funkcionálhat.

Markovits László klubelnöke hangsúlyozta: eredetileg sokkal korábbra tervezték az átadást, de így is nagyon büszkék arra, hogy a Vasas a kormány támogatásával egy újabb színvonalas beruházást tudott végrehajtani.

"Szeretnénk, ha a következő időszakban a régi, patinás röplabdacsarnokunk is megújulna, de ez még egy hosszabb folyamatnak ígérkezik, hiszen a Budapesti Műszaki Egyetem szakértőinek javaslatára módosítanunk kell az eredeti terveinket" - tette hozzá.

Új edzőcsarnokkal bővült a Vasas Folyondár Sportcentrum

A minden igényt kielégítő új létesítmény elsősorban az utánpótlás röplabdaműhelyünknek biztosít majd további szakmai lehetőségeket. A járványhelyzetre való t...

Polgár-Veres Árpád sportszakmai elnökhelyettes kifejtette: az új edzőcsarnok az országban egyedülálló teremfeltételeket és pályarendszert biztosít a röplabdázóiknak, akik a kibővült infrastruktúrának köszönhetően egyszerre akár hét pályán is tudnak gyakorolni.

"A mérkőzés vagy tornarendezés kapcsán is jelentősen nőttek a variációs lehetőségeink. Ez utóbbi pedig a szövetségi rendezvények, és az évenként megrendezésre kerülő különböző országos utánpótlás döntők szempontjából is fontos szempont" - közölte, majd kifejezte reményét, hogy a Vasas sportolói a vírushelyzet elmúlásával minél hamarabb birtokba tudják venni az új létesítményt. 

Borítókép: vasassc.hu

Videók