Szakmáry Gréta a német bajnokság álomcsapatába került

A 28 éves röplabdázó a mérkőzéseken bizonyította, hogy a legjobbak között van a helye.


Szakmáry Gréta, az SSC Palmberg Schwerin röplabdázója bekerült a német bajnokság álomcsapatába.

A Bundesliga Facebook-oldalán megjelent hírben emlékeztetnek rá: a 28 éves ütőjátékost a szezon során négyszer választották az adott mérkőzés legjobbjának, ezzel vívta ki az elismerést.


Az álomcsapatba a Schwerinből még egy röplabdázó került be, míg a többiek között ott van a tavaly nyáron visszavonult Sándor Renáta korábbi stuttgarti csapattársa, az amerikai Krystal Rivers, illetve az előző idényben még Békéscsabán játszó szerb center, Sofija Medic is.

Szakmáry két hete hosszabbított szerződést együttesével, melyben negyedik idényét kezdi majd meg ősszel. A magyar válogatott röplabdázó eddigi három szezonjában egy bajnoki és egy kupaarany mellett kétszer nyerte meg a Német Szuperkupát, míg a CEV Kupában két éve és idén is a legjobb négyig menetelt.

A Schwerin a mostani, koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokságban egy fordulóval az alapszakasz zárása előtt vezette a tabellát, Szakmáry 16 mérkőzésen szerzett 231 pontjával együttese legeredményesebbje volt.

 

Borítókép: Facebook/Szakmáry Gréta
 

Videók