Montenegrói ellenfele lesz a Vasasnak a főtábláért

Az első mérkőzést idegenben játssza le a Vasas.


Montenegróban teheti meg az első lépést a főtábla felé a Vasas.

Főtáblára jutási eséllyel kezdi meg selejtezőjét a női röplabda Bajnokok Ligájában a Vasas Óbuda kedden, a montenegrói bajnok ZOK Luka Bar otthonában.

A fővárosi együttesnek - amely tavasszal hat év után hódította vissza a bajnoki címet a Békéscsabától - a sorsolásnál abból a szempontból szerencséje volt a korábbi évekhez képest, hogy az európai szövetség (CEV) változtatott a BL-kiíráson. Az elmúlt szezonokban a legjobb európai bajnokságokból is voltak indulók a selejtezőben, a mostani idénytől kezdve ugyanakkor azon országok csapatai, amelyeknek az európai klubrangsor alapján van legalább egy főtáblás együttese, nem nevezhettek további résztvevőt a selejtezőbe.
Ennek eredményeképpen a selejtező összes érintettje a közép-kelet-európai régióból kerül ki, így a Vasas és a Luka Bar mellett a cseh, a horvát, az ukrán, az albán és a bosnyák bajnok pályázik a még szabad két főtáblás helyre.
"Az ősz legfontosabb célja a főtáblára jutás, ami nemcsak a klubnak, hanem az egész magyar röplabdasportnak történelmi jelentőségű lenne" - mondta az MTI érdeklődésére a Vasas lengyel vezetőedzője, Jakub Gluszak arra utalva, hogy magyar együttes korábban még soha nem szerepelt az elitsorozat csoportkörében.


A Vasasnak montenegrói ellenfél jutott a BL főtáblára jutásért.

 

A szakember az esélyekkel kapcsolatban megjegyezte: nem becsülik le a montenegrói riválist, de képesnek érzi együttesét akár már az idegenbeli győzelemre is.
"Jól sikerült a felkészülésünk, a lányok sikerre éhesek. Szeretnénk már kedden olyan eredményt elérni, ami után a visszavágón nem kell izgulnunk" - tette hozzá Gluszak.
Török Kata, a bajnokcsapat ütőjátékosa az MTI kérdésére úgy fogalmazott: a csapategység remek, az új játékosok és stábtagok hamar beilleszkedtek, így készen állnak a szezon első tétmérkőzésére.
"Hasznos felkészülésen vagyunk túl, de így is rettentően izgatottak vagyunk. Tudjuk, a BL teljesen más szint, egy új kihívás mindannyiunk számára, de ez motivál bennünket" - jelentette ki a válogatott röplabdázó. Hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy nem mindenkinek adatik meg a lehetőség a szereplésre a Bajnokok Ligájában, ennek megfelelő alázattal készülnek már az első összecsapásra is.
A Luka Bar elleni párharc első mérkőzését kedden, 18 órától vívja a Vasas, a visszavágóra egy héttel később a Ludovika Arénában kerül sor 19 órai kezdettel. A továbbjutó vagy az albán Partizani Tiranával, vagy a bosnyák ZOK Bimal-Jedinstvo Brckóval találkozik, immáron a húszcsapatos főtáblára kerülésért.

Fotó: Facebook.com/ Vasas Óbuda

Videók