Mégis ott lesz a Kecskemét csapata az NB I-ben és a kupában is

A szombati bejelentés előtt egy hónappal még teljesen más volt a helyzet.


Az egy hónappal ezelőtti bejelentés ellenére a Kecskeméti RC férfi röplabdacsapata mégis elindul a következő idény versenysorozataiban.
A Kecskeméti Röplabda Kft. szombaton a klub közösségi oldalán arról számolt be, hogy a csapat a következő évadban a felnőtt NB I-ben és a Magyar Kupában is szerepelni fog.
Ehhez egyelőre csak annyit tettek hozzá, hogy a klubot érintő változásokról és a játékoskeretről sajtótájékoztatón, illetve a világhálón adnak majd tájékoztatást a közeljövőben.
 
Egy hónapja még nem volt ilyen rózsás a helyzet a Magyar Kupa címvédőjének helyzete.
Fotó: www.hunvolley.hu - Magyar Röplabda Szövetség
 
Kádár László tulajdonos-klubelnök június 14-én jelentette be, hogy a következő szezonban egyik hazai versenysorozatban sem indítja Magyar Kupa-címvédő csapatát.
A Kecskemét együttese háromszoros bajnok (1983, 1987, 2014), a hazai kupasorozatot pedig négy alkalommal (1983, 1988, 2014, 2019) nyerte meg.
 

Videók