Brian Rast lett a póker császára

A The Poker Player's Championship csütörtöki fináléjában Brian Rast legyőzte a világ egyik legjobb pókerjátékosának tartott Phil Hellmuthot.


Fantasztikus csatában győzte le Brian Rast az élő legendának számító Phil Hellmuthot a The Poker Player's Championship heads up-jában.

Brian 2 millió dollárt vihet haza, de különösebben nem szomorkodhat a második helyen végző Hellmuth sem, akinek 1 millió dollárt hozott a verseny.

A mérkőzés úgy zajlott, ahogy azt várni lehetett, ugyanis a tizenegy WSOP karkötővel rendelkező Hellmuth végig agresszívan támadta Briant, aki így hamar kiismerhette vetélytársa stratégiáját.

Phil már kétszer annyi chipet birtokolt, mint ellenfele, mikor is kapkodni kezdett, - vagy talán a lapjárás változott meg - és Rast egy komolyabb pot lenyúlása után mintha újjászületett volna.

Új meccs kezdődött tehát, amely azonban már nem a nagy öregnek kedvezett, Phil ugyanis fokozatosan gyengült, végül pedig az utolsó körében kockáztatott, de kiesett.

Videók