Zico: Neymar nem megfelelő kapitánynak

A brazil legenda szerint túl sok mindennel foglalkozik a Barcelona csillaga ahhoz, hogy felnézzenek rá a társak.


A nyolcvanas évek egyik legnagyobb játékosa, a ,,fehér Pelé" azok után kritizálta a válogatott messze legnagyobb sztárját, hogy a selecao első két meccsén egyaránt gól nélküli döntetelnt játszott. Először Dél-Afrikával, majd Irakkal sem bírtak a sárga-kékek, akiknek így az utolsó csoportmeccsen legalább a dánokat le kellene győzniük ahhoz, hogy továbbjussanak.

Zico a Globoesporténak pedig azt mondta, hogy ,,A csapatunk kapitánya nem megfelelő kapitánynak. Neki csak a futballal kellene törődnie, de úgy néz ki, hogy az ellenkezőjéről van szó. Panaszkodott, hogy Irak csak az időt húzta, pedig nem panaszkodni kéne, hanem csak játszani a futballt."

A 63 éves egykori középpályás tart még attól is, hogy a két évvel ezelőtti, németek elleni 1-7 és az idei, centenáriumi Copa Américáról a csoportkörben való kiesés után az olimpiai leszereplés egy újabb fekete folt lehet a válogatott becsületén. ,,A kiesés egy borzalmas szégyene lenne mindazoknak, akiknek köze van a brazil futballhoz. Az elmúlt években ez többször is megtörtént."

Zico szerint ez már a szervezésnél kezdődik. ,,Senki sem varázsló, hogy két hét alatt játékot csináljon, a brazil keret pedig mindig csak az utolsó pillanatokban jön össze egy torna előtt, ami baj. Nincsen a csapatnak semmilyen szervezettsége, és olyan játékosaink sincsenek már, akik el tudnának dönteni egy meccset."

A korábbi 71-szeres válogatott irányító azonban még így sem temetett mindent. ,,Hiszem, hogy Brazília megveri Dániát, és képes arra, hogy megnyerje az aranyérmet. Nincs itt olyan csapat, amelyik kiemelkedne a mezőnyből."

Videók