Szocsi 2014: pontszerzésben reménykedik a MOB elnöke

Borkai Zsolt hatalmas élményként élte meg, hogy felvonulhatott a téli olimpia megnyitóján, de leginkább annak örülne, ha a magyar csapatnak sikerülne pontot szereznie Szocsiban.


Ez utóbbit illetően elsősorban a rövidpályás gyorskorcsolyázókban bízik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

A delegációvezető a hazai ötkarikás testület honlapjának, a mob.hu-nak adott vasárnapi videóinterjúban elmondta, hogy az érem már csodaszámba menne, olyan eredményesség ugyanis nem várható el, mint a nyári olimpiákon.

Még akkor sem - tette hozzá -, ha a kormány kiemelt ágazatként tekint a sportra, és minden feltételt megteremt ahhoz, hogy a sportolóknak valóban csak a versenyzéssel kelljen foglalkozniuk.

Borkai Zsolt szerint a magyar sportolók hozzáállásán egészen biztosan nem múlik majd a sikeres szereplés, és a versenyzőkkel beszélgetve meggyőződött arról, hogy valamennyien becsülettel, kellő kitartással képviselik hazájukat Szocsiban.

A MOB elnöke elégedett a szocsi körülményekkel, és az olimpiai falut, illetve létesítményeket bejárva olyan tapasztalatokat szerzett, amelyeket a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF) otthont adó Győr is hasznosíthat.

Borkai Zsolt az interjúban elmondta: nem tapasztalta a különböző médiumokban megemlített negatívumokat, a minden olimpián elengedhetetlen biztonsági intézkedéseket pedig megítélése szerint kulturáltan vezénylik le az orosz szervezők.

Videók