Sikeres főpróbát tartott a Mocsai-csapat, holnap kerethirdetés

A jövő pénteken kezdődő londoni olimpia előtti utolsó hazai tesztmérkőzésén a magyar férfi kézilabda-válogatott 29-25-re nyert az Afrika-bajnok tunéziai csapat ellen Szegeden.


 
Az első két gólt a hazaiak, a következő ötöt azonban a tunéziaiak szerezték, pedig Mikler még ziccereket is fogott (Fazekas kisebb vádlisérülése miatt végigvédte az összecsapást).
 
Sorozatban lőtt három góllal válaszolt a Mocsai-csapat, és bő negyedóra elteltével 8-6-ra vezetett. A 21. percben majdnem teljes sorcserét hajtott végre a kapitány, ezt kihasználta az ellenfél, és egyenlített. Ahogy bemelegedtek a cserék, ismét elhúztak a magyarok, és sikerült kétgólos előnnyel elvonulniuk a pihenőre.
   
A fordulás után gyorsan 20-14 lett az állás, erre időt kért az afrikai együttes, és a folytatásban - köszönhetően Perez kiállításának is - 23-20-ra felzárkózott. Azonos létszámban aztán visszaállt a korábbi különbség, a vége pedig négygólos hazai siker lett.
   
Mocsai Lajos pénteken 11 órakor hirdeti ki, hogy ki az a 14 fő plusz egy tartalék, aki utazhat a londoni olimpiára. A lefújás után megjegyezte: edzői pályafutásának egyik legnehezebb döntése előtt áll, de a fejében már összeállt, kikre számít.
   
A csapat tagjai péntekre szabadnapot kapnak, majd szombaton elutaznak Dunkerque-be, és vasárnap 18 órakor megmérkőznek az ötkarikás címvédő, világbajnok franciákkal. A válogatott kedden átbuszozik Londonba, és még aznap este találkozik a brit együttessel az egyik olimpiai helyszínen, a Copper Boxban.
 
OLIMPIA
Kézilabda felészülési mérkőzés:
Magyarország-Tunézia 29-25 (15-13)
 
 
gól: Nagy L. 3, Császár 3/2, Zubai 3, Iváncsik G. 3/2, Ilyés 2, Vadkerti 2, Putics 2, Iváncsik T. 2, Perez 2, Lékai 2, Nagy K. 2, Laluska 1, Gulyás 1, Harsányi 1/1, illetve Tezs 6, Megannem 5, Zsalusz 4, Hedui 3, Tumi 2, Banur 1, Garbi 1, Aluini 1, Bugani 1/1, Ajed 1
 
A magyar olimpiai csoportmérkőzések időpontjai közép-európai idő szerint:
július 29., 22:15 ó: Magyarország-Dánia
július 31., 12:15 ó: Koreai Köztársaság - Magyarország
augusztus 2., 15:30 ó: Horvátország-Magyarország
augusztus 4., 22:15 ó: Magyarország-Spanyolország
augusztus 6., 10:30 ó: Magyarország-Szerbia
 
A magyar férfiválogatott előzetes olimpiai kerete:
Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya)
Jobbátlövők: Mocsai Tamás (Hannover), Nagy László (FC Barcelona)
Irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Celje)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (MKB Veszprém), Perez Carlos (MKB Veszprém)
Balszélső: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)
Tartalék: Laluska Balázs (MKB Veszprém)
 
A bő keret további tagjai:
Iváncsik Tamás (MKB Veszprém), Liszkai Szilveszter (MKB Veszprém), Nagy Kornél (Dunkerque), Putics Barna (Gummersbach)
 
 
    
    

Videók