Schmitt Pál: "Én adtam volna át Szilágyi Áron aranyérmét!"

Bő negyven év alatt először fordult elő, hogy Schmitt Pál csak a televízión keresztül nézhette az Olimpiát.


A tavasszal posztjáról plágium-ügye miatt lemondó volt köztársasági és MOB-elnök a NOB-ból is kikerült az Olimpia előtt, ahol szintén maga kérte a felfüggesztését.

Az 1968-ban és 72-ben Olimpiai Bajnok párbajtőrvívó a Borsnak adott interjút.

Schmitt Pál számára több érzékeny pillanat is adatott volna Londonban: "Fájlaltam, hogy ki kell hagynom a magyar győzelmeket, és egyszer-kétszer nagyon szívesen bementem volna az olimpiai faluba. Ha ott vagyok, alighanem én adtam volna át a kardozó Szilágyi Áron aranyérmét."

A hamarosan a NOB-ba visszatérő Schmitt Pál szerint Szilágyi Áron aranyérme kiemelten fontos volt: "Szilágyi győzelmét is csak azért említem, mert a végső szereplésünk szempontjából is hallatlanul fontos volt a korán megnyert olimpiai bajnoki cím. Emlékezzünk csak Pekingre: ott milyen későn született meg a magyar csapat első aranya."

Videók