Olimpiai beszámoló: húsz éve nem végeztünk a legjobb tíz között

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki közgyűlésén elfogadta a londoni olimpiáról és paralimpiáról készített beszámolót.


Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója a londoni olimpiáról a sportági szakszövetségekkel közösen készített beszámoló kapcsán hangsúlyozta, hogy Magyarország húsz év után először végzett az első tíz között a nemzetek versenyében. A magyar csapat nyolc arannyal, négy ezüsttel és öt bronzzal az éremtáblázat kilencedik helyén zárt. A medálgyűjtemény várhatóan még kiegészül a birkózó Hatos Gábor bronzérmével, akinek ellenfele doppingolt, így a harmadik helyre léphet előre - ügyében december elején várható végleges döntés.

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szintén kiemelte, hogy a magyar csapat várakozáson felül szerepelt a paralimpián. A 166 ország között Magyarország 14 éremmel - közte két arannyal - a 38. legeredményesebb volt, az európai országok között a huszadik helyet érdemelte ki.

A két beszámolóhoz Borkai Zsolt elnök hozzátette, hogy jó volt magyarnak lenni a londoni olimpia és paralimpia alatt, s kiemelte a kormány támogatását a felkészülésben és a részvételben. Monspart Sarolta alelnök a szabadidősport tagozat vezetőjeként népmesei motívumokkal próbálta éreztetni az integrálódás nehézségeit, a pénz- és feladatelosztás problémáit.  Deutsch Tamás alelnök a fogyatékosok sportjának új felállását, valamint versenyrendszerét ismertette. A terület 230 millió állami támogatással gazdálkodhat.

Leyrer Richárd alelnök a nem olimpiai sportágak tagozatának vezetőjeként úgy fogalmazott, lehetőségnek tekintik, hogy a Nemzeti Sportszövetség helyett a MOB tagjai lehetnek. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a 2403 tagszervezettel és több mint 40 ezer fővel rendelkező terület idén mindössze 194 millió forint állami támogatást kapott. A nem olimpiai spotágak ebben az évben 35 Európa-bajnoki és 33 világbajnoki aranyérmet szereztek, s jövőre kerül sor Caliban a Világjátékokra.

Tóth Miklós alelnök a diák, egyetemi és főiskolai sport tagozat céljai között említette egy standard fittségi teszt kidolgozását, uniós források bevonását és a diákmozgalom megújítását. Szabó Bence főtitkár a mese motívumhoz visszatérve úgy fogalmazott, a londoni szereplés is ebbe a kategóriába tartozott, valamint az is, hogy a játékok után a kormány 15 milliárd plusz forrást biztosított 14 nem TAO-s sportágnak. A főtitkár a MOB stratégiai tervei között felsorolta a létesítményfejlesztést, az edzői státusz létrehozását, a sporttudomány fejlesztését, továbbá a műhelyek, klubok támogatását. A részletek kidolgozása a klubok, szövetségek bevonásával azután kezdődhet el, ha kiderül, pontosan mekkora összeg áll rendelkezésre a stratégia megvalósításához.

A közgyűlésen a MOB Érdemérmét vehette át Molnár Zoltán, a MOB volt főtitkára, aki a korábbi játékokhoz hasonlóan Londonban is a magyar csapat vezetője volt, Széles Sándor úszó mesteredző, Gyurta Dániel edzője és Vígh László torna mesteredző, Magyar Zoltán trénere, a Magyar-vándor kitalálója. Szintén MOB Érdemérmet kapott Lénárt Ágota sportpszichológus és Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára, világbajnoki ezüstérmes úszó - ők később veszik át az elismerést.

Videók