Olimpia 2020: a Jobbik szerint a kormánynak ki kell állnia a birkózásért

A Jobbik országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a kormány tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a birkózás olimpiai sportág maradhasson.


Szilágyi György csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Végrehajtó Bizottsága február 12-i ajánlásában arra tett javaslatot, hogy a birkózás 2020-tól ne szerepeljen az olimpia programjában.

Ugyanakkor a sportág "az ókori olimpiai játékok óta népszerű, jellegzetes és egyben szimbolikus eleme a sportéletnek", ráadásul a 27 újkori nyári olimpián szerzett 295 magyar olimpiai bajnoki cím közül 19 ebben a sportágban született - mutatott rá.

A Jobbik által benyújtott határozati javaslat felkéri a kormányt, hogy a birkózásban szintén kiemelkedő eredményeket elért államok - mint például Oroszország, Törökország, az Egyesült Államok, Irán, Románia, Ukrajna - kormányzatával, valamint sportdiplomáciai szervezeteivel haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a birkózás NOB általi elismerésének fenntartása és megerősítése céljából.

Szilágyi György elmondta: álláspontjuk szerint ezt a határozati javaslat minden "felelősen gondolkodó" politikusnak támogatnia kellene. Ezzel szemben a házbizottság csütörtöki ülésén Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy nem támogatják a javaslatot, mert azt a Jobbik nyújtotta be - közölte.

Szilágyi György szavai szerint pártja felajánlotta, hogy nyújtson be az összes parlamenti frakció közösen egy hasonló tartalmú előterjesztést, de Rogán Antal ezt is elutasította és azt kezdeményezte, hogy a sportbizottság üljön össze hétfőn és fideszes javaslatra a testület nyújtson be egy új határozati javaslatot.

A Jobbik akkor is támogatni fogja a javaslatot, ha a Fidesz nyújtja be, "mert nem a benyújtó a fontos, hanem a birkózás hosszú távú szereplése az olimpiákon" - rögzítette.

 

Videók