"Nyomjad!" - Risztov Éva Gyurta Daninak is hálás fantasztikus aranya után

Risztov Éva a magyar hosszútávúszás eddigi legnagyobb olimpiai sikerét érte el azzal, hogy az ötkarikás programba felvett 10 kilométeren aranyérmet szerzett pénteken, a Hyde Parkban.


Destinee Hooker of the United States celebrates after a point

Az augusztus 30-án huszonhét éves versenyző boldogan értékelt az eredményhirdetést követően, miután a győztesnek járó virágcsokrot előbb még édesanyjának adta át.

"Tegnap érkezett meg teljesen titokban és számomra váratlanul, a debreceni polgármester, Kósa Lajos vezette csapat tagjaként, nagyon örültem betoppanásuknak. Igazság szerint már nagyon untam az ittlétet, haza akartam menni, úgyhogy a jövetelük valósággal felvillanyozott" - mesélte az MTI-nek Risztov Éva, aki több évi visszavonultság után jó három és fél esztendeje kezdte újra az úszást, méghozzá hosszú távon, bár később a medencés versenyúszáshoz is visszatért, s a brit fővárosban duplázott: előbb az 50-es uszodában próbált szerencsét, vagy gyűjtött inkább muníciót a mostani maratonihoz, hogy aztán parádés teljesítménnyel örvendeztesse meg a magyar tábort, az érte a helyszínen és odahaza szurkolókat egyaránt.

"Nem úgy ébredtem, hogy győzni fogok, csak azt tudtam, hogy nagyon odateszem majd magam. Tavaly, a sanghaji világbajnokságon, amikor kizártak, érmet vettek el tőlem, én pedig szerettem volna itt bebizonyítani, hogy jogtalanul bántak el velem. Nagyon jó erőben éreztem magam, s hamar az élre mentem, hogy elkerüljem a lábvizezést, a könyökléseket, a bolyozást, és csak magamra ügyeljek. Végig tudtam, hogy áll a mezőny, s a cél előtt is láttam, hogy jön az amerikai lány, de végig kordában tartottam az erőmet, akadt még tartalék, hogy első legyek" - mondta.

Risztov kitért rá, hogy az utóbbi három évben minden mást háttérbe szorított, minden az úszás mögé került a sorban, és roppant hálás mindazoknak, akik segítették, hogy ekkora eredményt érhessen el, mint amilyen az olimpiai győzelem.

"Köszönöm a debrecenieknek, hogy három éve hittek bennem, hogy befogadtak, a városvezetésnek, élén a polgármester úrral, hogy végig kitartottak mellettem, s mögöttem álltak. Köszönöm a megterhelő edzéseket Széles Sándornak és edzői teamjének, de Gyurta Daniéknak is, akikkel együtt készülhettem. Dani a mai rajtom előtt csak annyit mondott: nyomjad!. Megfogadtam a tanácsát."

Videók