NOB: elégedettek a riói előkészületekkel

Nagyon elégedett a 2016-os riói olimpia elmúlt félévi előkészületeivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.


Naval el-Mutavakel, a NOB szemlebizottságának vezetője a háromnapos brazíliai látogatás végén tartott sajtótájékoztatón elmondta: már nincsenek álmatlan éjszakái a testület tagjainak, mivel nagyon jól haladnak a munkálatok. Hozzátette: ezzel együtt nagyon feszes határidőkkel kell számolni. Kiemelte: jelenleg 68 szállodában folyik építkezés, de az Olimpiai Parkban és a tizenegy sportág küzdelmeinek otthont adó Deodoro negyedben is komoly beruházások zajlanak.

Áprilisban John Coates NOB-alelnök még úgy fogalmazott, hogy minden idők egyik legrosszabb előkészülete tapasztalható Rióban.

Dilma Rousseff államfő - aki még kedden kereste fel az olimpiai helyszíneket - hangsúlyozta: be tudták bizonyítani a nyári labdarúgó-világbajnokság sikeres megrendezésével is, hogy képesek megfelelni az elvárásoknak, tudják tartani a határidőket.

Az olimpia előtt 44 tesztversenyt kell lebonyolítani, a vitorlázók már túl vannak az első sikeres próbán. Az ötkarikás játékok költségvetése eléri a 20 milliárd dollárt.

Videók