London 2012: Verrasztó és Hosszú is elődöntős 200 vegyesen

Hosszú Katinka a negyedik, Verrasztó Evelyn pedig a nyolcadik legjobb idővel bejutott az esti elődöntőbe 200 m vegyesen a londoni olimpia hétfői napján.


Verrasztó a harmadik futamban rendkívül erősen kezdett, majd mellen visszaesett, de gyorson sikerült feljönnie a harmadik helyre. A 400-on negyedikként zárt Hosszú a negyedik futamban végig erős tempóban úszott, egyedül mellen húztak el tőle, de gyorson ő is ismét előrelépett.

Az utolsó futam előtt már mindkét magyar helye biztos volt az elődöntőben, Hosszú 2:10.68 perccel, míg Verrasztó 2:12.17 perccel jutott tovább.

"Nehéz volt, kellett hajtani rendesen" - nyilatkozott Verrasztó. "Az eleje rendben volt, a vége, a gyors úgy-ahogy elment, de a jelek szerint 23 évesen mellen is meg kell még tanulnom úszni..."

"Most sokkal jobban éreztem az úszást, mint szombaton" - kezdte értékelését Hosszú. "Viszont döntéshelyzetbe kerültem, mert jó lett az időm, így most vacillálok, hogy a 200 vegyesre, vagy a holnapi 200 pillangóra menjek-e rá inkább. A kettő üti egymást, úgyhogy választanom kell. A vegyes ma esti elődöntőjét megvárjuk az edzőmmel, s majd az alapján határozunk."

Videók