London 2012: otthon játszhatnak a sportszerűtlen dél-koreaiak

Újra játszhat a hazai bajnokságban az a négy dél-koreai tollaslabdázó, akiket a londoni olimpiáról kizártak.


A két női páros (Dzsung Kjung Eun és Kim Ha Na, valamint Ha Dzsung Eun és Kim Min Dzsung) szándékosan veszített, hogy a kieséses szakaszban reményeik szerint gyengébb ellenfeleket kapjanak. Őket, valamint egy kínai és egy indonéz duót sportszerűtlen viselkedés miatt diszkvalifikálták a játékokon.

A dél-koreai tollaslabdázókat elsőfokon kétéves, edzőiket pedig örökös eltiltással sújtották. A fellebbezést követően a játékosokat a válogatottól egy évre, a hazai bajnokságoktól pedig fél évre száműzték, a trénerek elleni szankciót két évre mérsékelték. A dél-koreai olimpiai bizottság azonban úgy döntött, hogy a hazai viadalokon már mostantól szerepelhetnek a tollaslabdázók.

Az indonéz kettőst hazájában négy hónapra, december 3-ig tiltották el, míg a kínaiak világbajnok és világranglista-vezetője, Jü Jang (Yu Yang) - aki Vang Hsziao-livel (Wang Xiaoli) alkotott párt az olimpián - a botrány után bejelentette visszavonulását.

Videók