London 2012: kiosztották a maradék elismeréseket

Állami kitüntetéseket és miniszteri elismerő okleveleket adott át a sportpolitikáért felelős államtitkár azoknak a sportolóknak, akik helyezettként zártak a nyáron Londonban.


Az Emberi Erőforrások Minisztériumában tartott szerdai ünnepségen Simicskó István beszédében emlékeztetett arra, hogy bár az olimpiának több hónapja vége, mégis fontosnak tartják, hogy a Magyarországnak dicsőséget szerzett versenyzőket köszöntsék, és átadhassák nekik megérdemelt kitüntetéseiket, elismeréseiket.

"Az emberi boldogsághoz hozzátartozik, hogy jót cselekedjünk barátaink, családtagjaink és hazánk felé. Sportolóink jócselekedete a teljesítményekben van. Önök az olimpián és paralimpián az egész magyar közösséget részesítették örömben" - mondta az ünnepelteknek az államtitkár külön kiemelve a férfi kézilabdázóknak az izlandiak elleni mérkőzésen nyújtott "szinte emberfeletti" teljesítményét.

Szólt arról is, hogy a kormány kiemelt fontosságúnak tekinti a sportot, és a jövőben is szeretne minden támogatást megadni a versenyzőknek. Az államtitkár köszönetét fejezte ki azoknak a sportolóknak, akik kitartanak a magyar válogatott mellett.

A jutalmazottak között volt Hosszú Katinka, a Londonban 400 méter vegyesen negyedik úszó is, aki kedden érkezett haza a rövidpályás Világkupa-sorozat utolsó állomásáról. Hosszú az egyéni eredmények összesítése alapján megnyerte az idei Vk-t.

"Most elég fáradtnak érzem magam, különösen, hogy a hazaérkezés óta két edzésen is túl vagyok, és most is oda sietek. Már az olimpia előtt is úgy terveztem, hogy a Vk-sorozat minden állomásán rajthoz állok, és mondhatom: az olimpiai negyedik hely után az önbizalmamnak is jót tett ez a sorozat, új erőre kaptam - mondta az MTI-nek a világbajnok Hosszú Katinka. - A rengeteg utazás és a sok verseny újfajta edzésmódszernek is tekinthető, kizökkentem a monotonságból. Bevallom, nem számítottam ilyen eredményre, de természetesen nagyon örülök. Kedden már a rövidpályás Európa-bajnokságra utazom, amire külön nem készülök, edzésből teljesítem. A decemberi rövidpályás vb pedig már olyan verseny lesz, amelyre komolyan összpontosítok."

Videók