London 2012: Gádorfalvi hetedik lett az ötödik futamban

A hetedik helyen végzett Gádorfalvi Áron a szörfösök versenyében az ötödik futamban csütörtökön a londoni olimpián.


http://www.sail-world.com/photos_2011/Alt_S4G11md_M09321.jpg

A magyar sportoló a győztes holland Dorian van Rijsselberge után 1:46 perccel ért célba.

A hatodik futamban Gádorfalvi a 21. helyen zárt, összesítésben pedig a 21. pozíciót foglalja el a 38 tagú mezőnyben.

Utassy Lóránd szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy az ötödik futamban Gádorfalvi elsőként rajtolt, és az első bójánál vezetett is, végül a hetedik helyen ért célba.

A mostani eredmények azt támasztják alá, hogy az árboc, amely eltört szerdán, valószínűleg "puha" volt, ennek is tudhatók be a verseny első felében elért gyengébb eredmények. Gádorfalvihoz hasonlóan több szörfösnek is eltört már a rendezők által biztosított árboca.

Gádorfalvi a pénteki pihenőnap után, szombaton folytatja szereplését.

Videók