London 2012: a britek szerették az olimpiát

A BBC felmérése szerint a britek nagy többsége szerint megérte megrendezni az olimpiát.


A britek több mint kétharmada szerint nem volt hiábavaló kiadás a tavalyi londoni nyári olimpiai játékok megrendezése, és még nagyobb - csaknem négyötödös - többségük szívesen látná ismét Nagy-Britanniában az ötkarikás játékokat.

A BBC megbízásából a 2012-es londoni olimpia nyitányának első évfordulóján elvégzett országos felmérés a pénteken ismertetett adatok szerint kimutatta, hogy a lakosság 69 százaléka szerint megérte a játékok 8,77 milliárd fontos (háromezer milliárd forintos) költsége.

Az országos átlagon belül Londonban és a brit fővárostól nem túl messze fekvő térségekben, valamint a többi angol nagyvárosban a legnagyobb azoknak az aránya, akik nem bánják a ráfordítást: ezekben a térségekben a válaszadók 70-73 százaléka helyeselte az olimpia megrendezését a csaknem 9 milliárd fontos költséggel együtt is.

Walesben és Skóciában is 62-65 százaléknyian vélekedtek úgy, hogy nem volt felesleges kiadás a tavalyi londoni olimpia megrendezése.

A több mint háromezer ember bevonásával elvégzett közvélemény-kutatás kimutatta azt is, hogy országos átlagban a britek 74 százaléka örömmel venné, ha hazája ismét olimpiát rendezhetne.

A tavalyi londoni olimpiai nyár a brit élsport szempontjából kiemelkedő sikerrel zárult: a Team GB, vagyis az egy zászló alatt induló brit csapat az olimpiai és a paralimpiai játékok éremtáblázatán egyaránt a harmadik helyen végzett, megelőzve olyan örök riválisokat, mint Franciaország, Németország és Ausztrália.

A brit olimpiai csapat 29 aranyat, 17 ezüstöt és 19 bronzot gyűjtött, a paralimpiai versenyzők 34 aranyat, 43 ezüstöt és ugyancsak 43 bronzot nyertek. A brit versenyzők az olimpián három, a paralimpiai játékokon kilenc új világrekordot állítottak fel.

Brit olimpikonok az 1908-ban rendezett első londoni olimpiai játékok óta nem értek el ennél jobb eredményt.

Videók