Két magyar a legjobb idővel középdöntőben 200 pillangón

Cseh László második legjobb idővel középdöntős 200 pillangón a másik magyar induló, Kenderesi Tamás mögött, aki Michael Phelpst verte az előfutamában.


 
 
 
A harmadik futamba kapott besorolást a 19 éves pécsi, Kenderesi Tamás, aki a hármas pályán, a 19-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps mellett úszott. Sokáig az amerikai legenda vezetett, de fantasztikus hajrával Kenderesi egy másodpercet vert Phelpsre és egyéni csúcsot úszott.
 
A 30 esztendős Cseh, a szám világ- és Európa-bajnoka a – papíron – legerősebb futamot 1:55.14 perccel megnyerve, a második legjobb idővel került tovább. Nagyon sokáig fej-fej mellett haladt a mezőny, Cseh 100 méternél csak ötödik volt, de fantasztikus hajrával végül megnyerte futamát
 
„Többször beleesek ebbe a hibába, hogy kicsit erősen megyek. Bízom benne, hogy most nem úgy lesz, mint az Európa-bajnokságon. Első úszásra azt hittem, ez olyan 1:56-os idő lesz, de megláttam Michaelt, és úgy éreztem, menni kell. Úgy gondoltam, akkor inkább megverem, persze ez akkor lenne komoly, ha ő is erősen úszott volna. Remélem, ez nem vett ki belőlem túl sokat. Nem érzem most ezt. Ha ilyen érzésekkel életem legjobbját tudtam úszni, akkor ezen még lehet javítani” – értékelt Kenderesi.
 
„Jó volt ez így délután, sok energiám benne maradt, de ez most elég volt. Sikerült spórolnom, délután teljesen más lesz. Most sokan csak fürödtek. Azért az utolsó ötvenen megnéztem, mit tudok. Kétszáz pillangón tudat alatt is van bennem egy pici fék, amikor látom, hogy elől vagyok és jól megy, nem adok ki mindent magamból” – mondta a Rióba pályafutása első ötkarikás aranyáért érkező Cseh.
 
A szám elődöntőjét – Cseh és Kenderesi részvételével – magyar idő szerint kedd hajnali 4.09-től rendezik.
 
200 m pillangó, az előfutamok után:
 
1. Kenderesi Tamás (Magyarország) 1:54.73
2. Cseh László (Magyarország) 1:55.14
3. Chad Le Clos (Dél-Afrika1:55.57
4. Grant Irvine (Ausztrália)1:55.64
5. Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:55.73

Videók