Ifjúsági olimpia: íme az első nap magyar eredményei

Az első versenynapon két hatodik helyezés volt a magyarok legjobb eredménye a nankingi ifjúsági olimpián.


Ezt a tőröző Pásztor Flóra, illetve 200 méter vegyesen az úszó Sebestyén Dalma hozta össze - a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszámolója alapján.

A tornász Kardos Botond korláton és talajon a második legjobb pontszámmal került fináléba, de lovon, gyűrűn és nyújtón is döntős, ráadásul az egyéni összetettben ugyancsak éremesélyes.

A triatlonos Bicsák Flóra 16. lett, míg teniszben Bíró André és a Bondár Anna, Stollár Fanny páros győzelemmel kezdett.

Az asztaliteniszező Imre Leila és Szudi Ádám egyszer nyert, egyszer pedig kikapott vasárnap. A cselgáncsozó Sárecz Márton a 66 kilósok között helyezetlenül zárt.

Döntőbe jutott az úszóknál 50 méter mellen Sebestyén Dalma és Sztankovics Anna, valamint 100 méter mellen Horváth Dávid.

A kerékpárosok csapatversenyében a hegyikerékpáros cross country eliminator számban Megyaszai Lilla a negyedik, Erdélyi Attila a hetedik helyen végzett. Itt az érmeket öt megméretés alapján osztják ki, két hegyikerékpáros, két országúti és egy bmx-viadal alkotja a teljes versenyt.
 

Videók