Hol van olimpikonjaink megérdemelt jutalma?

Három hónap telt el a riói olimpia óta, de még mindig nem láttak egy forintot sem legjobb sportolóink a jutalomból.


 
Bő három hónapja értek véget a 2016-os nyári ötkarikás játékok, de a korábbi MOB vezető, Kovács Tamás szerint a 8 aranyat, 3 ezüstöt és 4 bronzérmet szerző magyar csapat legjobbjai még mindig nem kapták meg a pénzjutalmukat – írja a 24.hu.
 
A sportvezető úgy tudja, a mai napig nem került sor a riói olimpián-paralimpián sikeresen szerepelt versenyzők, edzők, szakemberek olimpiai jutalmának kifizetésére, holott korábban, például a londoni olimpia után, elegánsan, az állami kitüntetésekkel együtt, a hazaérkezést követően szinte azonnal kiosztásra került az olimpiai és paralimpiai elismerés.
 
Meglehet azért a késlekedés, mert a kormány elégedetlen lehetett valamivel, ezért elvette a MOB-tól a négy éve ráruházott feladatkörök zömét, így az eddigi meghatározó döntéshozó és pénzelosztó szerepéből a bizottság visszasüllyedt a 2002-2010 közötti tanácsadó és utazási iroda szerepkörbe
.
Borkai Zsolt MOB-elnök is a jutalomért történő államtitkársági lobbizás helyett az átalakítással van elfoglalva; múlt héten két nap alatt menesztette Szabó Bence főtitkárt, majd Siklós Erik marketing és kommunikációs igazgatót.
 

Videók