Benedek megnevezte a riói 13-at

Jóval a végleges határidő előtt kijelölte Benedek Tibor szövetségi kapitány azt a 13 játékost, akik az olimpián képviselhetik majd a magyar színeket.


 
 
 
„Természetesen nagy volt a harc a csapatba kerüléséért, ahogy korábban is mondtam, a 19-es keret minden tagjának esélye volt bekerülni a 13-ba. Úgy érzem, a most kijelölt csapat gyors, kellően ötvöződik benne a fiatalos lendület és a rutin. Lesz most egy hónapunk arra, hogy együtt készüljünk, összeszokjunk, ami azért is különösen fontos, mert nagy a korkülönbség néhány játékos között. Lesz időnk összeérni” – olvasható Benedek Tibor nyilatkozata a waterpolo.hu-n.
 
A szűkítés áldozatául esett hat játékos közül Bisztritsányi Dávid, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Gór-Nagy Miklós és Tóth Márton továbbra is együtt készül a csapattal. 
 
Madaras Norbertről, kétszeres olimpiai bajnokunkról külön szólt a kapitány: „Norbi úgy vállalta a felkészülést, hogy nem volt garantált helye, becsülettel dolgozott. Tudjuk, hogy fantasztikus játékos, nagy rutinnal, ugyanakkor a döntésem szerint két balkezessel erősebbek vagyunk.”
 
Benedek Tibor tehát jóval, több héttel a végleges határidő előtt kijelölte riói utazókeretét. Még egy felkészülési torna szerepel a programban, méghozzá a margitszigeti BENU-kupa, július 15. és 17. között. Itt Horvátország, Grúzia és Ausztrália lesz az ellenfél. A héten sem marad meccs nélkül Benedek Tibor csapata, hiszen szombaton, július 9-én, 16 órától Miskolctapolcán Brazília lesz az ellenfél (előtte gyakorol is a két csapat egymással) – Ratko Rudic csapata olimpiai csoportellenfél egyébiránt.
 
A BENU Kupát követően Belgrádban utazik a válogatott, ahol a világ- és Európa-bajnok, Világliga-győztes Szerbiával edz közösen két napon át.
 
Rióba július 30-án utazik a válogatott, az olimpiai startot megelőző napokban pedig még Brazíliában is lesznek közös gyakorlások, várhatóan a japán csapattal.
 
Az első olimpiai csoportmérkőzést augusztus 6-án, Szerbia ellen játssza a csapat, az a találkozó lesz a teljes olimpiai vízilabdatorna nyitómérkőzése.
 
 
A magyar válogatott olimpiai kerete: Decker Attila, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Nagy Viktor, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő. 
 
 
A magyarok csoportmeccsei:
 
Augusztus 6.
Szerbia-Magyarország – 9.00 (magyar idő szerint: 14.00)
 
Augusztus 8.
Magyarország-Ausztrália – 20.50 (magyar idő szerint: augusztus 9., 1.50)
 
Augusztus 10.
Görögország-Magyarország – 10.20 (magyar idő szerint: 15.20)
 
Augusztus 12.
Magyarország-Japán – 20.50 (magyar idő szerint: augusztus 13., 1.50)
 
Augusztus 14.
Brazília-Magyarország – 20.50 (magyar idő szerint: augusztus 15., 1.50)
 
A férfitorna döntőjét augusztus 20-án, 17.50-től, magyar idő szerint 22.50-től rendezik.

Videók