A NOB elnöke örökös eltiltással büntetné a doppingolást

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach továbbra is úgy véli, örökös eltiltással kellene büntetni azokat a sportolókat, akiket doppingvétségen érnek.


A német sportvezető eddig kétszer próbálta keresztülvinni elképzelését, ám mindannyiszor jogi akadályokba ütközött.

A NOB először 2011-ben megpróbálta bevezetni azt a szabályt, mely értelmében a hat hónapos vagy annál hosszabb eltiltással sújtott doppingolókat automatikusan kizárták volna a következő olimpiáról, ám a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem engedélyezte ennek bevezetését.

A szervezet megpróbálta kizárni a riói olimpiáról azokat az orosz sportolókat, akiket a múltban tiltott teljesítményfokozók használatán értek. Ez lett volna Oroszország egyik büntetése az államilag irányított doppingolás miatt, ám a CAS ezt sem engedélyezte. A bíróság azzal érvelt, hogy a már büntetett sportolókat nem lehet kétszer szankcionálni.

„Több alkalommal is próbálkoztunk az örökös eltiltás bevezetésével. Sajnos a CAS nem akar annyira szigorú lenni a kérdésben, mint mi. Ugyanakkor megértjük, hogy jogi okok miatt nem lehetünk keményebbek" – mondta Mark Adams, a NOB szóvivője szombaton.

„Egy elfogadható jogi keretbe kell foglalunk a szabályozást, máskülönben a CAS nem fogja elfogadni azt. Bach elnök továbbra is szigorú marad a kérdésben, meglátjuk, megvalósítható-e az elképzelésünk jogi szempontból" – tette hozzá.

 

A jelenlegi szabályozás szerint a tiltott szerek használatán ért sportolók eltiltásuk letöltése után részt vehetnek bármilyen nemzetközi versenyen, beleértve az olimpiát is.

Videók