A művégtagokkal versenyző olimpikon, Pistorius lelőtte barátnőjét

Betörőnek nézte, ezért lelőtte barátnőjét Oscar Pistorius, a dél-afrikaiak művégtagokkal versenyző atlétája, a tavalyi londoni olimpia egyik sztárja - jelentették csütörtökön a helyi rádiók és internetes portálok.


A híradások szerint a nő meghalt, s Pistorius kihallgatása már folyik. Katlego Mogale rendőr alezredes az esettel kapcsolatban elmondta, a rendőrséget a kora reggeli órákban értesítették arról, hogy lövöldözés volt Pistorius házában. Amikor a helyszínre érkeztek, a mentők már ott voltak, s próbálták újraéleszteni az áldozatot, akit több lövés ért. A nyomozók a helyszínen találtak egy 9 mm-es pisztolyt, s Mogale tájékoztatása szerint Pistoriust várhatóan már csütörtökön délután kihallgatják a bíróságon.

További részleteket nem árult el az esetről, ám a helyi sajtó úgy tudja, hogy Pistorius barátnője, a 30 éves modell, Reeva Steenkamp Valentin-nap alkalmából szerette volna meglepni a sportolót, aki azonban betörőnek nézte a besurranó nőt, ezért lőtt a fejére és a karjára.  

A 26 éves Pistorius az olimpiák történetének első művégtagokkal versenyző atlétája volt. Emellett hatszoros paralimpiai bajnok, aki decemberben azzal is szenzációt keltett, hogy megnyert egy 200 méteres futóversenyt, amelyben egy ló volt az ellenfele. A Maserati nevű arab telivérrel futott Dohában, a katari főváros Aspire elnevezésű sportközpontjában. Pistorius tavaly az olimpián és a paralimpián is rajthoz állt, előbbin 400 méteren elődöntős volt, utóbbin 400-on és a 4x100-as váltó tagjaként aranyat, 200-on pedig ezüstöt nyert.

Videók