Ronaldo interjúja a vb-n is káoszt okozott

A portugálok első edzése nem volt túl nyugodt.


Kaotikusra sikerült a portugál labdarúgó-válogatott első napja Katarban.

A Fernando Santos vezette portugálok a Dohától 30 kilométerre található Shahaniya Sportközpontban készülnek a világbajnokságra. Annak a céljából, hogy a játékosok a lehető legzavartalanabbul készülhessenek, a szövetség egy elszigetelt tábort állított fel a számukra. Legalábbis ez volt a terv, amit a hét elején megjelenő Cristiano Ronaldo-interjú aztán alaposan keresztülhúzott.

A Ronaldo által szinte mindenre kitérő beszélgetést követően a világbajnokságon dolgozó médiamunkások még az eddiginél is élénkebben érdeklődtek az ötszörös aranylabdás iránt. A portugálok által szervezett médiaeseményeken mindenki ott akart lenni, ugyanakkor voltak olyanok, akik nem feleltek meg az előzetes szabályoknak (nem jelezték 1 napon belül a részvételi szándékukat).

Az engedély nélkül bejutni kívánó újságírók alaposan megnehezítették a biztonsági személyzet dolgát. A helyzet pedig hatással volt a játékosokra is. A sajtótájékoztatón végül Bernardo Silva jelent meg, azonban őt sem kímélték, és számos Ronaldóra vonatkozó kérdést szegeztek hozzá.

„Az Angliából érkező információknak semmi köze a portugál válogatotthoz. Nem engem érint, hanem Cristiano Ronaldót. Nem kommentálok semmit” – jelentette ki a játékos.

Kezdődik a világbajnokság. Itt az ideje egy kis játéknak. Ki lesz a Sport365 világbajnokságának világbajnoka? Csatlakozzatok a képre kattintva!

Borítókép: Clive Mason/Getty Images

Videók