Sameul Eto'o nekiment az egyik szurkolónak

A kameruniak legendája feldühödött, amikor le akarták videózni.


Megdöbbentő felvételek keringenek a közösségi médiában a kameruni válogatott egykori legendájáról, Samuel Eto’o-ról.

A Barcelona egykori játékosát tavaly választották meg a Kameruni Labdarúgó Szövetség elnökének így a világbajnokság helyszínén követte végig csapata szereplését. Nemcsak a kameruniak meccsére látogatott ki azonban, hanem ott volt a brazilok nyolcaddöntőjén is, ahol a Selecao játékosai 4-1-es diadalt arattak.

Bár a mérkőzés után rengeteg hír szólt a győztes gárdáról, Samuel Eto’o tett arról, hogy róla is írjanak a lapok.

Az egykori játékosról a közösségi oldalakon kezdett elterjedni egy felvétel, amin az látszik, hogy az említett mérkőzés után összecsap az egyik szurkolóval. Eto’o a stadiont elhagyva a rajongókkal szelfizett, ám amikor egy kamerával felé közelítő szurkoló valamit odaszólt neki, akkor dühössé vált. Az egykori játékost többen is próbálták nyugalomra inteni és lefogni, ám amikor a férfi lehajolt, Eto’o felé rúgott és térdével eltalálta az őt lekamerázni kívánó arcát.

Borítókép: Stephen McCarthy – FIFA/FIFA a Getty Images

Videók