Már neve és címere is van Beckham csapatának

Megvan, mikorra és mekkora stadion készül el és persze az is, mennyiből.


Inter Miami lesz a neve David Beckham labdarúgócsapatának, amely a tervek szerint 2020-ban kapcsolódik be az észak-amerikai bajnokság (MLS) küzdelmeibe.
 
Januárban vált hivatalossá, hogy Beckham MLS-klubot hozhat létre, és a sajtóban közben felmerültek ugyan különböző csapatnevek - a Miami Herald május végén négyről is beszámolt, a végleges azonban nem ezek közül került ki -, de a teljes változat a Club Internacional de Futbol Miami lett.
 

null

null

A 115-szörös angol válogatott Beckham - aki múlt csütörtökön életműdíjat vehetett át az európai szövetség elnökétől, Aleksander Ceferintől - 2013-ban hagyott fel a profi sporttal, 2007 és 2012 között a Los Angeles Galaxyben játszott.
 
Futballkarrierje befejezése után azonnal nekiállt terve megvalósításának, hogy MLS-klubot alapítson, de az elképzelt stadionépítéssel kapcsolatban lakossági ellenállásba ütközött. Pénzügyi partnerek segítségével azonban 2016 júniusában sikerült megvásárolnia egy területet Miami Overtown negyedében, ahol 300 millió dollárból 2021-re felépülhet a 25 ezres aréna. A munkálatok megkezdését azonban megelőzi még egy helyi népszavazás, amelyre idén kerül sor.
 

Videók