Zinedine Zidane: Ezúttal is legalább mindent megpróbáltunk

A Real Madrid vezetőedzője nem fogta a kiesést a külső körülményekre.


Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője nem fogta külső tényezőkre csapata váratlan kiesését a Spanyol Király Kupából a harmadosztályú Alcoyanóval szemben.

A francia tréner kilenc helyen változtatott a kezdőcsapat összeállításán legutóbbi fellépésükhöz képest, amikor a spanyol Szuperkupa múlt csütörtöki elődöntőjében 2-1-re kikaptak az Athletic Bilbaótól. Zidane a szerdai kupameccsen csereként olyan klasszisokat vetett be, mint Karim Benzema, Toni Kroos, Eden Hazard és Marco Asensio, de ez sem vezetett eredményre a félprofi riválissal szemben.
"Nehéz pillanat ez most a számunkra. A folytatásban többet kell tennünk annál, mint amit ezen a mérkőzésen tettünk, bár ezúttal is legalább mindent megpróbáltunk" - mondta Zidane. Hozzátette: csalódott ugyan, de nem szégyenkezik, mert ilyesmi mindig és mindenhol előfordulhat a futballban.

A Real Madrid visszafogottabb szezonja miatt a spanyol sajtó egyre sűrűbben foglalkozik a francia edző jövőjével, Zidane ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy egy rossz szakasz vagy fájó vereség után felerősödnek az ilyen hangok és mindenhol erről beszélnek, ő azonban nemcsak a szerdai kiesés miatt, hanem a szezon egészét illetően is magára vállalja a felelősséget, bármi történjen.
"Nagyon nyugodt vagyok, a játékosaim minden meccset meg akarnak nyerni, ők mindig próbálkoznak, de ez nem mindig jön össze, mert néha máshogy történnek a dolgok. Ezzel meg kell küzdenünk" - mondta.

Az Alcoyano harmadosztályú csoportjában középcsapatnak számít, a bajnoki szezonban 10 mérkőzésén 16 pontot szerzett, 6-6-os gólkülönbség mellett. Az együttes éves költségvetése 700 ezer euró (250 millió forint), kevesebb, mint néhány madridi sztárjátékos havi keresete.



José Juan, az Alcoyano kapusa szerint a Real Madrid minden lehetséges fegyverét bedobta ellenük, de ők nagyszerűen játszottak, és azokat képesek voltak hatástalanítani, ami megismételhetetlen érzelmeket szabadított fel bennük.

"Ehhez hasonló nem túl gyakran fordul elő az életben. Mindig nagyot kell álmodni. A sportszárt is elkoptattuk magunkon ezen a mérkőzésen, amelyen megszenvedtünk a sikerért" - nyilatkozta.

A szerdai találkozó szünetében még a királyi gárda vezetett ugyan, azonban ellenfele a 80. percben egyenlített. A hazaiak a hosszabbításban egy kiállítás miatt emberhátrányba kerültek, ennek ellenére ők szerezték meg a győztes gólt, amely a továbbjutást is jelentette a nyolcaddöntőbe.

A Real Madrid a 2009/10-es hazai kupasorozatban szolgáltatott legutóbb hasonló negatív szenzációt, akkor a szintén harmadosztályú Alcorcón ejtette ki a legjobb 32 között 4-1-es összesítéssel, miután vendégként az első meccset 4-0-ra elbukta.

A 2015/16-os kiírásban pedig úgy búcsúzott már ebben a körben - a Cádizzal szemben -, hogy hiába nyert idegenben az első meccsen 3-1-re, jogosulatlan játékos miatt a visszavágóra nem is került sor, mert kizárták.

Borítókép: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

 

Sport365.hu - Szégyenben maradt a Real Madrid

A harmadosztályú Alcoyano 2-1 arányú győzelmével kiejtette a vendég Real Madridot a labdarúgó Spanyol Király Kupában a legjobb 32 között. Fotó: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images A királyi gárda a szünetben ugyan még vezetett, azonban ellenfele a 80. percben egyenlített.

Videók