Xavi: lesznek még távozók, és ezt a játékosok is tudják

A tréner fejében szinte már teljesen összeállt a jövő évi keret.


Az FC Barcelona vezetőedzője, Xavi az együttes amerikai turnéját követően összegezte tapasztalatait, beszélt Rober Lewandowski beilleszkedéséről és kitért arra is, várható-e még átalakítás a keretben a nyár folyamán.

Robert Lewandowski a nyár folyamán a Bayern Münchentől igazolt a Barcelonához. A játékos részt vett a katalánok előszezoni turnéján, melyen pályára is lépett, gólt ugyanakkor egyik találkozón sem szerzett. A gránátvörös-kékek edzője azonban egyáltalán nem aggódik emiatt és másokat is türelemre int.

„Az edzésen lőtt, tegnap bement a labda, ma pedig nem, de ez normális” – mondta.

„Ugyanez történt Luis Suarezzel vagy Ferran Torresszel is, amikor megérkeztek. Gólokat fog szerezni, bár sokkal többet ad nekünk, mint gólokat” – tette hozzá, majd a szintén nemrég érkező Raphinhára is kitért.

"Úgy gondolom, hogy Raphinha is sokat fog segíteni nekünk, hiszen ő egy látványos igazolás az idei és a jövőbeli szezonra nézve."

Xavi ezt követően az amerikai turné tanulságairól is beszélt.

„Nagyon elégedett vagyok a turné alakulásával, mivel fizikailag jól munkát végeztünk. Mindegyik mérkőzés más-más kihívást jelentett, és boldog vagyok. Még két hetünk van a szezon kezdetéig, szóval keményen edzünk, hogy jól szerepelhessünk.”

„Igyekszünk minden meccsen versenyképesek lenni ebben a szezonban. Optimista vagyok a játékosaink miatt. Bárcsak láthatnád, milyen jók az edzéseken” – mondta a célokról, majd arra a kérdésre is válaszolt, hogy lesznek-e még távozók és érkezők a szezonrajt előtt.

"Nem tudom, hogy lesz-e több, minden a pénzügyi fair playtől és az anyagi helyzettől függ. Távozók lesznek, és ezt világossá is tettem.”

„Azt hiszem, 99 százalékig biztos vagyok (a végleges keretlistában), és ezt a legtöbb játékos is tudja. Beszéltünk azokkal a játékosokkal, akiknek a jövőjét eldöntöttük”
– zárta szavait.

Borítókép: Ira L. Black – Corbis/Getty Images

Videók