Xavi: ha nem nyerünk trófeákat, kirúgnak

Tisztában van vele, hogy csak az eredmények menthetik meg.


Xavi tisztában van azzal, hogy nagy nyomás nehezedik rá a Barcelonánál, és tudja, amennyiben nem hozza az elvért eredményeket, még a klubikon státusz sem menti meg őt a kirúgástól.

Nemrég a katalán El Nacional számolt be arról, hogy a Barcelonánál már vizsgálják, ki ülhet le a kispadra abban az esetben, ha Xavi nem teljesítené az elvárásokat. A katalánok elsőként állítólag a spanyol válogatott szövetségi kapitányát, Luis Enrique-t nézték ki maguknak, azonban az alternatívák közt ott van Jürgen Klopp, Thomas Tuchel, Mauricio Pochettino és Marcelo Gallardo is.

Xavi, aki játékosként nagy sikereket aratott a Barcelonában, nagyon jól ismeri a klub játékszabályait, és megérti, ha a klub elveszíti a belé vetett bizalmát.

„Természetesen megtenném (a távozást), de senki nem mondott semmit. Ez a Barca. Azzal az erőfeszítéssel, amelyet a klub tett (az átigazolási piacon), a mi csapatunkkal, meg kell küzdenünk a trófeákért. És ha nem nyerünk, ahogy az elnök mondta, annak következményei lesznek, kezdetben számomra”
– mondta Xavi egy sajtótájékoztatón az ESPN szerint.

„De mindent beleadok, hogy ez sikerüljön. Bármelyik pillanatban elveszíthetem a klub támogatását, akár holnap is. Ez a foci. Kikaptunk a Madrid ellen, majdnem kiestünk (a Bajnokok Ligájából), de mindig pozitívan állok hozzá” – tette hozzá.

Xavi szerződése 2024 nyaráig szól.

Borítókép: Oscar J. Barroso/Europa Press a Getty Images
 

Videók