Vinicius ismét azzal vádolja a La Ligát, hogy nem érdekli őket a rasszizmus

Tebas elnök reakciójára sem kellett sokat várni…


 Vinicius Jr., a Real Madrid támadója a Valladolid elleni meccset követően egy Insta-sztoriban fakadt ki, mivel szerinte a meccsen rasszizmus érte, amely ellen a La Liga nem akar semmit tenni.

A játékost a meccsen lecserélték és miközben vonult le a pályáról, több tárgyat is dobtak felé, illetve sértésekkel is bombázták őt.

„A rasszisták továbbra is meccsekre járnak, a La Liga pedig nem tesz ez ellen semmit. Emelt fővel folytatom és ünneplem a saját és a csapat győzelmét.” – írta a brazil a meccset követően.

A közösségi médiában rendkívül aktív La Liga-elnök Javier Tebast sem kellett félteni, rögtön válaszolt Viniciusnak:

„A La Ligában évek óta harcolunk a rasszizmus ellen. Vinicius, sajnálom, de amit mondasz igazságtalan. Készséggel állunk rendelkezésére mindenkinek, hogy együtt, egy irányba haladhassunk!”

Viniciusnak a világbajnokság előtt már volt egy csörtéje a La Ligával, akkor szintén a rasszizmus volt a téma, a vádak pedig hasonlóak voltak, mint a mostani esetben.

Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

 

Videók