Valenciában izzadhat a Barca - Primera División előzetes és műsor

A hétközi El Clásico után könnyebb feladat vár a spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában a listavezető FC Barcelonára és a címvédő, de csak a harmadik helyen álló Real Madridra.


A katalán elitalakulat megint vendégségbe megy ugyan, de egy helyett okkal számolhat ezúttal mindhárom pont begyűjtésével. A Valencia a fővárosi sztáregyüttesnél kevésbé ütőképes csapat, és bár az utóbbi hetekben sokat javult a formája, a korábbi években a "két óriás" mögött rendre bronzérmes gárda még mindig csak hetedik a tabellán, s egyenesen bravúrral érne fel már az is, ha döntetlenre végezne Lionel Messiékkel a vasárnapi mérkőzésen.

A Barcához képest 15 pontos hátrányban levő Real Madrid szombat késő este lép fel a Granada otthonában, s a kieséstől fenyegetettek közé tartozó együttes még hazai pályán sem igen lehet pontrablásra képes ellenfele a királyi gárdának.

A másik fővárosi élcsapat, a második helyet elfoglaló Atlético - amely 11 ponttal gyűjtött kevesebbet a Barcelonánál és néggyel többet a Realnál - szintén favoritnak számít a vasárnapi fellépésen, amikor is a Betist fogadja, bár az ötödik pozíciót birtokló vendégekkel szemben remélt sikerhez gyaníthatóan teljes erőbevetésre és kiemelkedő teljesítményre lesz szükség.

A tabellán 35 pontjával negyedik Málagánál vizitál a Primera División egyetlen magyarját, a válogatott Pintér Ádámot foglalkoztató Zaragoza, amely az alsóházi tagságtól természetesen szívesen szabadulna, de valószínűtlennek tűnik, hogy az "elmenekülést" a 14. helyről a vasárnap déli meccsen kezdi meg az aragóniai futballtársulat.

A 22. forduló amúgy három napig tart: a vasárnapi öt és a szombati négy találkozó előtt egy összecsapással, amelyet a Valladolid vív odahaza az Athletic Bilbaóval, már pénteken meglesz a nyitány.

LABDARÚGÁS
Primera División, 22. forduló
Péntek
Valladolid - Athletic Bilbao 21.30
Szombat
Osasuna-Celta Vigo 16.00
Getafe-Deportivo Coruna 18.00
Espanyol-Levante 20.00
Granada-Real Madrid 22.00
Vasárnap
Málaga-Real Zaragoza 12.00
Sevilla-Rayo Vallecano 17.00
Valencia-FC Barcelona 19.00
Atlético Madrid-Real Betis 21.00
Real Sociedad-Real Mallorca 21.00

Videók