Tragédia: elhunyt Tito Vilanova, a Barcelona ex-edzője

Tito Vilanova, az FC Barcelona korábbi edzője sajnos alulmaradt a rákkal folytatott küzdelemben, elhunyt 45 éves korában.


A szakembert kórházba kellett szállítani egészségügyi állapotának drasztikus romlása miatt, és átesett egy gyomorműtéten, ami sajnos nem volt sikeres, olyannyira nem, hogy péntek délután életét vesztette.

Vilanova 2012-ben Pep Guardiola helyére kerülve az FC Barcelona vezetőedzője lett, de tavaly lemondott, hogy a betegségéből való felépülésre koncentrálhasson. Sajnos a csatát elveszítette, két gyereket hagyott hátra, felesége is volt.

A Barcelona természetesen a hivatalos oldalán is közölte a sajnálatos hírt, és részvétét fejezte ki a család felé.

Vilanova a Barcelona saját nevelésű játékosa volt, a középpályán játszott. A felnőttcsapatban nem jutott szóhoz, így eligazolt, és karrierje során megfordult többek között a Celta Vigóban, a Mallorcában és az Elchében is. Edzőként 2007-től Guardiola munkáját segítette a Barcelona B-nél, majd 2008-tól az első csapatnál dolgoztak együtt ugyanilyen szereposztásban, egészen addig (2012), amíg el nem foglalta az akkor pihenésre vágyó, ezért távozó sikertréner helyét. Összesen 60 mérkőzésen irányította a katalánokat, ebből 43-on győzelem, kilencen döntetlen, nyolcon pedig vereség született. Tavaly bajnok lett vele a csapat 100 szerzett ponttal.

Videók