„Szomorú, hogy a klubnál dolgozó egyes emberek miatt nem kaphatok lehetőséget”

Moha Ramos dühösen távozik Madridból.


A fiatal La Cantera kapus, Moha 'Dida' Ramos elhagyja a Real Madridot. Ő maga jelentette be a közösségi oldalán keresztül egy búcsúlevél kíséretében.

„Fiúként érkeztem, férfiként távozom. Eljött az idő, hogy elbúcsúzzak attól a helytől, ami mindig is volt és lesz is az otthonom. Szomorú, hogy nem tudhattam megmutatni mire vagyok képes, pedig 14 éves korom óta itt vagyok. Az emberek változhatnak és éretté válhatnak az életben elkövetett hibák ellenére. Egyes klubtagok döntései miatt nem mutathattam meg, mire vagyok képes. Ez nem búcsú, hanem egy „találkozunk később” köszönés. Köszönök mindent, és Hala Madrid!”

Mohára akkor kezdtek el felfigyelni, amikor 2016 novemberében Zinedine Zidane felvitte őt az első csapathoz edzeni. Moha majdnem el is érte, hogy ő legyen a klub történetének legfiatalabb játékosa, aki debütál a felnőtt csapatban, de végül Keylor Navas gyorsan felépült a sérüléséből és megtartotta a helyét.

Moha Ramos a 2019-20-as évben, kölcsönben a Birmingham City-nél volt, majd a spanyol Real Uniónhoz ment. 21 évesen most a távozás mellett döntött.

Forrás: real-france.fr
Borítókép: real-france.fr

Videók