Simeone nem keresi a kifogásokat

Az argentin szakember a megoldásra törekszik.


Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője nem magyarázkodott, miután csapata szombaton hazai környezetben 2-0-ra kikapott a Levantétól, és a listavezető előnye ezzel három pontra csökkent a címvédő Real Madrid előtt.

Simeone kifejtette: nem keres mentségeket maga és csapata számára sem, viszont sürgősen meg kell találniuk a megoldásokat.

"Az természetes, hogy az utunkon nehézségekkel találjuk szembe magunkat" - utalt a szezonra az argentin szakember.

Az Atléticónak ez mindössze a második veresége volt a bajnoki idényben, de a legutóbbi négy fellépésén csak egyszer tudott nyerni. A Levante így négy nap alatt négy pontot gyűjtött az éllovassal szemben, és január 30. után - amikor a Real Madrid vendégeként nyert 2-1-re - ismét meglepetést okozott a fővárosban. A Levante bajnoki mérkőzésen korábban még soha nem nyert az Atlético vendégeként: egy döntetlen mellett 13-szor veszített.


Fotó: Burak Akbulut/Anadolu Agency via Getty Images

Mario Hermoso, az Atlético védője azt mondta: a vereség ellenére ugyanaz a csapat maradtak, amely a tabella élére tudott kerülni, és képesnek tartja magukat arra, hogy ezt a pozíciójukat megőrizzék. "Az ilyen hullámvölgyek normálisak, de remélnünk kell, hogy a miénk a lehető leghamarabb ér véget" - mondta.

A sorozatban negyedik győzelmét arató Real Madrid egy mérkőzéssel többet játszott ugyan riválisánál, de a címvédése már közel sem tűnik annyira elérhetetlennek, mint korábban. Zinédine Zidane együttese szombaton úgy nyert 1-0-ra Valladolidban, hogy több kulcsjátékos - Karim Benzema, Sergio Ramos, Eden Hazard - sem állt a rendelkezésére. A győztes gólt szerző Casemiro hangsúlyozta: nagyon fontos játékosaik hiányában a csapatmunkájuknak köszönhetik a győzelmet. "Még mindig harcban vagyunk a bajnoki címért. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez milyen nehéz feladat, de még nagyon sok mérkőzés van hátra" - mondta.


Fotó: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images

Az Atléticóra még 15, a Realra pedig 14 találkozó vár a bajnoki szezonban - amelynek folytatásban az egyaránt jó formában lévő harmadik helyezett Barcelona és negyedik Sevilla ugyancsak főszerepet kaphat -, legközelebb viszont a Bajnokok Ligájában lesz jelenése a két madridi együttesnek. A nyolcaddöntő első felvonásán Simeone együttese a Chelsea-t fogadja kedden, Zidane csapata pedig szerdán az Atalantához látogat.

Borítókép: Jose Miguel Fernandez/NurPhoto via Getty Images

Videók