Primera División: a BL-indulásért és a bennmaradásért csatáznak - beharangozó

Az utolsó előtti, 37. fordulót rendezik a spanyol bajnokságban a hétvégén. Nagy a harc a Real Sociedad és a Valencia között a negyedik helyért.


A jelenleg a negyedik helyet elfoglaló Real Sociedad a biztos második Real Madridot látja vendégül a hétvégén. Nehéz dolga lesz a baszk csapatnak, ha meg akarja tartani a Bajnokok Ligáját érő pozíciót, hiszen a Valencia ott liheg a nyakában. A Denevérek a kiesés elől eddig sikeresen menekülő Granadát látják vendégül, így jóval könnyebb dolguk lesz a hétvégén, ami a bajnoki pontok megszerzését illeti. A két csapat azonos pontszámmal áll a bajnokságban.

A már bajnok Barcelona a városi kistetsvérhez, az Espanyolhoz látogat, ez a mérkőzés a presztízsen kívül sok érdekességet nem tartogat.

A Zaragoza most éppen kiesésre áll, a Pintér Ádámot foglalkoztató alakulat egész évben a szaladék szélén táncolt, most annak a Betisnek lesznek a vendégei, akinek még esélye van befogni a Málagát, és így nemzetközi kupainduló helyet szerezni.

LABDARÚGÁS
Primera División, 37. forduló:
vasárnap, 20 óra:

Getafe-Rayo Vallecano
Valencia-Granada
Osasuna-Sevilla
Real Sociedad-Real Madrid
Málaga-Deportivo La Coruna
Espanyol-Barcelona
Real Valladolid-Celta de Vigo
Atlético Madrid-Mallorca
Real Betis-Real Zaragoza
Athletic Club-Levante

A bajnokság állása:

Videók