"Nem lepődnék meg, ha Mbappé még ebben a hónapban megérkezne"

Toni Kroos szerint a Real Madrid mindig a legjobbakat akarja, így a francia leigazolása is képbe kerülhet.


Toni Kroos nem lepődne meg, ha a Real Madrid szerződtetné Kylian Mbappét.

A német középpályást megkérdezték a francia szupersztár, valamint Erling Haaland esetleges érkezésről.

"Inkább a már befejezett aláírásokról beszélek" - mondta a Bildnek adott interjújában.

„Mbappé? Ő a legértékesebb játékos a piacon, és nem éppen olcsó. De mivel a Real (Madrid) mindig a legjobbat akarja, nem lennék meglepve, ha még ebben a hónapban érkezne” – mondta Mbappé leigazolását illetően.

„Mellette Haaland a legérdekesebb szereplő a piacon, éppen ezért nem is lenne olcsó. Nem szabad elfelejtenünk, hogy olyan időszakban vagyunk, amikor a pénzáramlásunk nem végtelen, és ezzel egyidőben a stadionunkat is be kéne fejeznünk, az sem lenne olcsó” - tette hozzá.

Kroos reagált Sergio Ramos távozására is.

„Furcsa érzés lesz. Számomra ő a korunk legjobb védője, abszolút vezető”
– mondta egykori játékostársáról.

A játékost a gárdához ingyenesen leigazolt David Alaba magas fizetésről is kérdezték.

„Viszonylag korán tudtam Alaba érkezéséről. Ami az ő idehozatalát illeti, én úgy látom, hogy Ramosszal és Varane-nal elvesztettük az elmúlt nyolc évben játszó védőpárunk. Ha csak Ramost nézzük, ő több mint 600 mérkőzésen lépett pályára, több mint 100 gólt és 22 címet szerzett. Következésképpen ő és Varane sem játszottak ingyen. Ha ezeket a játékosokat hasonló szinten akarja juttatni, az pénzbe kerül. Valamint a Real Madrid kapott átigazolási díjat Varane -ért, de nem fizetett semmit Alabáért. Mindent figyelembe kell venni."

Forrás: marca.com

Borítókép: realmadrid.com

Videók