Nem bírt a Herculessel a Sárga tengeralattjáró

Az újonc Hércules kétszer is vezetett a Villarreal ellen, de végül nem tudott győzni. David Trezeguet-t reklamálás miatt a 44. percben kiállították, a Hércules így a 81. percig emberhátrányban játszott.


Nagy esélyt szalasztott el a Sárga tengeralattjáró, hiszen ha legyőzték volna az újonc Hercules együttesét, akkor most vezetnék a Primera Division küzdelmeit. Az újonc alakulat azonban folytatta remek sorozatát a nagycsapatok ellen, a Villareallal szemben  is sikerült egy pontot begyűjteniük.

A hazaiaknak két említést érdemlő helyzetük volt az első félidőben, és mindkettőt gólra váltották. A 26. percben a paraguayi válogatott Nelson Valdez volt eredményes a Real Madridtól érkezett Royston Drenthe bal oldali beadásából. A második gól előtt ismét a holland szélső adott be, labdáját elsőre még elvétette David Trezeguet (elrúgott a labda fölött), de mivel López Ángel nem tudott felszabadítani, így a francia csatár hat méterről végül megszerezte a második hazai találatot.

A Villarreal az első gólra nagyon hamar válaszolni tudott egy tetszetős Ángel-Cazorla-Capdevila háromszögelés végén utóbbi közeli lövésével. Emellett viszont az első félidőben csak helyzetekre futotta a vendégek erejéből: Giuseppe Rossi és Nilmar is eltalálta egyszer a felső lécet, a brazil támadó pedig egy ízben már a kapust is elfektette, de éles szögből az oldalhálóba lőtt.

A második játékrészben a Villareal felpörgette a játék ritmusát, szebbnél-szebb helyzeteket alakítottak ki.  Szemre is tetszetős játékot nyújtott a Sárga tengeralattjáró legénysége. Juan Calatayud kapusnak előbb Nilmar lövését, majd Rossi fejesét kellett hárítania. A 63. percben Borja Valero jobb szélről leadott hétméteres lövésével szemben azonban már tehetetlen volt a hazaiak kapusa.

A mérkőzés élvezetes volt, mindkét csapat játékosai rengeteget futottak. A főszereplők sajnos mégsem a labdarúgók voltak, hanem maga a játékvezető. Muniz Fernandez sípmester ma úgy gondolta, a holnapi újságok címlapjára szeretne kerülni, ezért szépen elkezdte osztogatni a sárga lapokat. A “jutalmazásba” azonban annyira belelendült, hogy az egész mérkőzést figyelembe véve 10 sárga lapot és 3 piros lapot osztott ki. Terezguet, Valero és Musacchio is a kiállítás sorsára jutott, így ők biztosan nem játszhatnak csapatuk következő bajnoki mérkőzésén.

A nyáron a Real Madridtól “száműzött” Drenthe élete meccsét játszotta a Villareal ellen. Rengeteget robotolt, beadásai rendre veszélyt hordoztak magukban, szabadrúgásai is gondot okoztak a Villareal hálóőrének. Nem kétséges, hogy David Trezeguet és Drenthe leigazolásával jól járt a Hercules. Mindketten alapembernek számítanak az újonc alakulatnál, akik gólokkal, remek megmozdulásokkal járulnak hozzá csapatuk eredményes szerepléséhez. A Hercules pillanatnyilag a tizedik helyen áll a bajnoki pontvadászatban, ami jónak ítélhető egy újonc csapat esetében.

A Villareal jelenleg a második a Primera Divisonban, egy ponttal vannak lemaradva a listavezető Real Madridtól.

Hercules-Villareal 2-2 (2-1)
Gólszerzők: Valdez 26.,Trezeguet 41., ill Capdevila 29., Valero 63.



Kiss László

Videók