Négy éves negatív szériát kell megszakítania a Bilbaónak

A Barcelona simán nyert az Alavés ellen, míg a Real Madrid a Bilbaót fogadja.


A címvédő és éllovas FC Barcelona, illetve a Real Madrid is saját közönsége előtt lépett illetve lép pályára a spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 18. fordulójában.

A két együttes szerda este a Camp Nouban játszott 0-0-s döntetlent, így 17 év elteltével, összesen 6235 nap után fordult újra elő, hogy nem született gól az El Clásicón.

A gránátvörös-kékek a tabellán 14. Alavést fogadták szombaton, s 4-1 arányban nyerni is tudtak. Mindeközben a fővárosiak az Athletic Bilbaót látják vendégül a vasárnapi zárómérkőzésen.

A két nagycsapat jó formában van: a Real Madrid 12, míg a Barcelona immáron 11 tétmérkőzés óta veretlen. A királyi gárda veretlensége több mint négy esztendőre nyúlik vissza a jelenleg hetedik helyen álló baszk riválisával szemben, ezalatt öt győzelem és három döntetlen a mérleg madridi szempontból.

Borítókép: Photo by TF-Images/Getty Images

Videók