"Nagyot csalódtam a Barcában és Xaviban is”

Riqui Puig nem fogta vissza magát, amikor egykori klubjáról kérdezték. - TOP5: Ezt is sokan olvasták a sport365-ön.


Az elmúlt hónapokban sok bírálat érte a Barcelonát amiatt, hogy nem megfelelően bánik azokkal a játékosokkal, akik inkább elhagynák a klubot, mintsem, hogy belemenjenek a fizetéscsökkentésbe. Most a katalánok egykori játékosa, Riqui Puig állt bele keményen a klubba és annak edzőjébe, Xavi Hernándezbe.

Riqui Puig 2013-ban, 14 éves korában csatlakozott a gránátvörös-kékekhez, ahol 57-szerlépett pályára a csapat színeiben. Xavi irányításának idején mindössze 11 mérkőzésen szerepelt, ráadásul mindössze két mérkőzésen kezdett. A spanyol játékos 2022 nyarán az MLS-ben szereplő LA Galaxy-ba igazolt, ahol már debütált is a Seattle Sounders elleni mérkőzésen.

Puig-et nemrég a Fox kérdezte a spanyol nagyklubnál töltött idejének utolsó néhány hónapjáról, a játékos pedig nem fogta vissza magát, és éles kritikát fogalmazott meg.

„Az az igazság, hogy elég nehéz néhány hónap volt, mert korábban soha nem láttam, hogy a klub otthagyta a volna játékosait Barcelonában, és nem engedte volna meg, hogy velük menjen a turnéra." – mondta.

"Talán félreértem a klub helyzetét és azt, hogy nyomást akarnak gyakorolni a játékosokra, hogy távozzanak, de ezt más módon kellett volna megtenni."

"Az igazság az, hogy fájdalmas volt egyedül edzeni Barcelonában az ott maradt négy csapattársammal, akiket szintén szerettek volna kitenni a klubtól, miközben a csapat mérkőzéseket játszott. Megbántva éreztem magam. Nagyot csalódtam a Barcában és Xaviban is” – tette hozzá.

A Barcelona Riqui Puig-en kívül, Netot, Oscar Minguezát, Samuel Umtitit és Martin Braithwaite-ot nem vitte magával az előszezoni amerikai turnéjára.

Borítókép: Eric Alonso/Getty Images

Videók