Messit megtaposták, Barca-játékosok várták az ellenfelet a folyosón

Az Espanyol kapusa megúszta a szándékos taposást, Diop Suárez anyját szidta, majd felháborító nyilatkozatot tett.


 
 
A második félidőben azonban elszabadultak az indulatok. Előbb Pau López, az Espanyol kapusa taposta meg Messit, amit nem vett észre a játékvezető, majd Pérez kapott pirosat két sárga után, végül Pape Diop kapott azonnali pirosat, most pedig az is kiderült, miért. Később Neymart lökdösték, ami után tömegjelenet alakult ki, Messi is kapott egy kisebb pofont.
 
 

 
A COPE beszámolója szerint Luis Suárez, Gerard Piqué és Javier Mascherano várta az ellenfél játékosai a folyosón, de szerencsére nem fajult tettlegességig a dolog, miután Luis Enrique csillapította a kedélyeket. A mester szerint csak pár „karácsonyi jókívánság” hangzott el.
 
 
Martinez Munuera játékvezetői jelentésében megemlíti, hogy Diop azért kapott pirosat, mert szidta Suárez anyját, de az uruguayiról is írt, aki az öltözőfolyosón üvöltözött Diopnak többször is, hogy menjen oda hozzá, de végül nem lett komolyabb bonyodalom.
 
Diop állítólag így nyilatkozott a meccs után: „Nem mondhatja senki, hogy erőszakosak voltunk, hiszen nem folyt vér. Ha akartuk volna, hordágyon viszik le őket."
 

Videók